Camilla
Hangulatos őszi dekorációk: horgolj gyertyatartót, levelet, vagy kis figurát
Az ősz a bekuckózás, a hűvösebb, esősebb napok, a színek és az illatok évszaka. Ilyenkor jobban van idő az otthon dekorációjára, a kreatív időtöltésre, így a kötésre és horgolásra is. Különösen jó érzés, amikor a saját kezünkkel készült darabokkal, apróságokkal tudjuk az otthonunkat, a mindennapjainkat feldobni. A horgolás és a kötés pedig tökéletes erre, készíts gyertyatartót, különböző leveleket, őszi terméseket, vagy csak egy szép, hangulatos asztalterítőt. Ebben a bejegyzésben ötletek és fonal javaslatokat hoztam az őszi dekorációhoz.
Camilla varázslat: Így születtek a horgolt angyalkáim
Amikor először találkoztam a Camilla fonallal, én csak az amigurumira tudtam koncentrálni. Egyrészt nekünk is a helyzet szülte a váltást, hiszen a Catania fonallal problémák voltak, viszont kellett egy másik fonal, ami ugyanezt tudja. Így választottuk a Camilla fonalat, ami mind színeiben, mind ár-érték arányban kiváló, sőt én még jobban meg is szerettem!
Viszont időközben kicsit beleuntam az amigurumi készítésbe, nem volt már ötletem, ráadásul mindjárt nyakunkon a karácsony, így elkezdtem a karácsonyi díszeken gondolkodni. Így jött az ihlet, hogy miért ne lehetne Camilla fonalból is díszeket horgolni? Csak a horgolócérna lehet jó hozzá? Annyit előre elárulok, hogy nem. Azt is megosztom veletek, hogy milyen tapasztalatokat szereztem, és miért ajánlom a Camillát díszek horgolásához!
Kreatív kalandok Camilla fonallal
Hogyan gondoskodj a Camilla fonalból készült darabokról?
Amigurumi fonal márkák tesztje – melyik a legjobb választás?
Az amigurumi figurák készítése egyre népszerűbb az emberek körében, nem csak azoknál, akik eddig is kézimunkáztak,, és nem véletlenül: aranyosak, teljesen személyre szabhatók, és nagyszerű ajándékötletek is egyben. De ahhoz, hogy az eredmény szép, tartós és örömteli legyen, nem mindegy, milyen fonalat választunk és használunk. Ebben a cikkben hat népszerű márkánkat hasonlítjuk össze hat szempont szerint: puhaság, tartósság, színválaszték, mosási tapasztalatok, könnyen kezelhetőség és hogy kinek készíthetünk belőle ajándékot.
Tavaszi-nyári ruhadarabok Camilla fonallal – színes ötletek
Ahogy beköszönt a melegebb idő, a vastag, meleg fonalak és zárt ruhadarabok helyét átveszik a könnyed, szellős viseletek, és ezzel párhuzamosan, ha eddig még nem tettük, akkor előkerülnek az ötletek a nyári és tavaszi ruhatár színesítésére. Aki már dolgozott Camilla fonallal, jól tudja, mennyire ideális és könnyen kezelhető alapanyag a tavaszi-nyári ruhadarabok és kiegészítők elkészítéséhez. A 100% pamut összetételnek köszönhetően nemcsak természetes viseletet nyújt, hanem jól szellőzik, kellemes tapintású, és kiválóan tartja a formáját. Mosás után pedig kifejezetten puha érzetet kelt. Ebben a cikkben olyan ruhadarab-ötleteket gyűjtöttem össze Neked, amelyeket Camilla fonalból készíthetsz el – akár magadnak, akár ajándékba a tavaszi-nyári szezonra.
Melyik a legjobb fonal amigurumi készítéséhez? Teszteltük a Camilla fonalat!
Az amigurumi figurák horgolása az utóbbi években hatalmas népszerűségre tett szert. Nem véletlen: ezek az aranyos, kézzel készített plüssfigurák tökéletes ajándékok gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Azonban nem mindegy, milyen fonalat választasz hozzájuk!
Ebben a cikkben megmutatjuk, miért a Camilla fonal az egyik legjobb választás az amigurumi készítéshez.
Camilla fonal felhasználása: horgolás, kötés és egyéb technikák
A fonalak világában, főképpen az amigurumisok körében a Camilla fonal a kedvenc. Ez a 100% pamut fonal kiváló választás, ha természetes alapanyagú fonallal szeretnél dolgozni, nyári viseletekhez kifejezetten kellemes, hűsítő hatású, figurákhoz pedig a legjobb választás! De mégis mire jó a Camilla fonal? A kérdés tökéletes, nézzük, hogy miért is jó a Camilla fonal, és mégis mire használhatjuk!